A Tisza-tónál több kikötőben is lehet lakóhajót bérelni. Vannak fix helyre kikötöttek is, de mi egy olyat választottunk, aminek van saját motorja. Bár szép komótosan, de a saját lábán (fenekén) eljut bárhova. Kinéztünk egy nyugodt helyet, eljutottunk, lehorgonyoztunk. Mehet a buli: pecázás, úszás, napozás, kajakozás (kajakot is béreltünk a hajóhoz).

lakohajo.jpgIlyen szép terepszínűt kaptunk

utkozben.jpgA motor hátul van, menni meg előre kellene, de picit zavar a kilátásban a hajóra épített embermagasságú kabin. Úgyhogy vezetni vagy a hajó szélére felállva (a kabin fölött nézelődve), vagy emlékezetből lehet. A tetőn napelem van, erről működik a hűtő, és a telefontöltő.

karasz.jpgJött sok keszeg, kárász, kis pontyok...

balin.jpgMeg egy balin

kajak.jpgBéreltünk hozzá kajakot is

A Poroszlói medencét eveztük át: Poroszló, Kis-Tisza, Fattyúszerkő torony, Tündérfátyol torony útvonalon. Volt egy kis pecázás is. Kajakból:)

kis-tisza.jpgA Kis-Tisza poroszlónál

peca_kajakbol.jpgPecázás, kajakból :)

Kerültünk egyet a Zemplénben, és közben összeszedtünk minden jól kinéző követ. Jártunk Telkibánya mellett a Fehér-hegyi bányában, ott követ törtünk. A nagy kövek némelyikében vas-oxiddal színezett kicsi kvarc kristályokat találtunk. A Kecske-háton hegyikristályokat ástunk. Erdőbénye mellett, a Mogyorósok felé vezető úton opálokat szedegettünk. Csak úgy felszedtük az útról :)

feher_hegy.jpgA Fehér-hegyi bánya

kecske_hat.jpgÁskálódás a Kecske-háton

hegyikristaly.jpgHegyikristályok, meg a bal felső sarokban egy megkövesedett fa

erdobenye_mogyorosok.jpgÍgy messziről nem gondolnád, de ez a földút tele van opálokkal

mezopal.jpgIlyenekkel

 

Társadalmi munka: egy kis takarítás a Szíki-tónál. De most nem fűnyírás a parton, hanem gereblyézés a vízben. Beszakadt zsinórokat, szerelékeket szedtek ki.

uszas_gereblyevel.jpgÚszni cipőben, ruhában, hátizsákkal a hátadon, és gereblyével  a kezedben a legjobb :)

kimasz.jpgA hátizsák tele van szerelékekkel, meg persze vízzel

eredmeny.jpgA mai zsákmány

 

Egy kis családi evezgetés, olyan útvonalon, ahol néha úgy érzed, soha senki nem járt előtted. Vízbe lógó vadszőlő, fejed felett összeboruló fák, szűk csatornák, alig járható nádasok. Poroszlóról, a Fűzfa kikötőből indultunk, és a Kis-Tiszáról benéztünk a Tisza-tó belső tavaira: Porong tava, Ispán tava, és végül a Duhogó. Aztán a Kis-Tiszán vissza Poroszlóra. Térkép az útvonalról itt.

csatorna_bejarat.jpgOtt, a fák közti kis rés az a Porong tavára vezető csatorna bejárata

duhogo_csatorna.jpg

Ilyen csatornák vezetnek a belső tavakhoz: Porong tavára, Duhogóra. Erre csak a madár jár, meg néhány megszállott kenus.

nadasba_be_1.jpgA Duhogóra vezető út végén meg kellett küzdeni a nádassal, de van ott bejárat!

duhogo_nadas.jpgA kenu még éppen befér a nádfalak közé, de az evező már nehezen.

 

Horgász tábor a Szíki-tavon: de most nem táborozóként, hanem segítőként.
horgasz_tabor.jpg

 

Horgász tábor a Bodrogon, egy hét tömény peca.

zavaros_bodrog.jpgBodrog

bodrogi_harcsa.jpgBodrogi harcsa

bodrogi_sullo.jpgBodrogi süllő

 

Nem melléknév, tulajdonnév. Ez egy falu a Rakaca víztározó mellett.
meszes.jpg

 

II. "Életem hala" kupa Pródon. Csak a 4 kiló feletti pontyok számítanak a versenyen. Az eredmény: János + Máté, 70 óra alatt, 391 kg ponty.

hal_ejjel.jpgHalak éjjel...

hal_nappal.jpgHalak nappal...

A Suchá Belá egy szurdokvölgy, a Szlovák Paradicsomban. Azért szurdok, mert a két oldalát 10-20 méter magas sziklák szegélyezik, és egyes helyeken alig méternyi széles. Azért Belá, mert szép fehér mészkő borítja az alját, kisebb-nagyobb darabokban. Azért Suchá, mert gyakran száraz. Na, most mondjuk nem volt az, így tavasszal még van benne víz, elég rendesen.
És azért mentünk oda, mert nem csak egy laza erdei sétára volt kedvünk, hanem kellett hozzá egy kis extra. Na, megkaptuk. A patak völgyében kapaszkodunk fel, köveken ugrálva, létrákon mászva, sziklába épített tálcákon, láncokba kapaszkodva, vízesések mellett. A lankásabb, kicsit szélesebb részeken a víz tele van a patak hordalékával: csak úgy odadobálta a nagy fatörzseket, szikladarabokat. Hegyi (vagy néha inkább vízi) zerge módba kapcsolsz, lendületet veszel és próbálsz egyikről a másikra ugrálva a vízszint felett maradni. Gyorsan megtanulod az első szabályt: a kövek stabilabbak, mint a farönkök. Aztán azonnal a másodikat is: nem sokkal! Néha biztonságosabb, ha a vízben gázolsz.

sucha_bela_hordalek.jpgKi hordta ezeket ide?
sucha_bela_letra.jpgA legnagyobb vízesés, létrákkal megtűzdelve

sucha_bela_letra_1.jpgHíd a patak felett

sucha_bela.jpgSzűk, meredek, kapaszkodós, és melletted zúg a víz

sucha_bela_szurdok.jpgAlig lehet átférni

sucha_bela_vizeses.jpgDe azért gyönyörű, nem?

 

süti beállítások módosítása